Három érdekes tárgy került hozzám nem is olyan régen. Közös jellemzőjük nem más, mint (és itt próbálhatnám kikerülni a szót, de igazából nem tudom) a nagydolog, vagyis a kaki. Ugyanis három, apró kerámiabiliről van szó, melyek közül kettő babaházba való, a harmadik viszont más céllal készült.

Egy kis bililógia (mégha ilyen szó nincs is)

A jellemzően éjszakai használatra szánt, (magyarul éjjeliedénynek is nevezett) hordozható tárgyat a hálószobában az ágy alatt/mellett vagy bútordarabba (székbe, komódba) rejtve – ki, mit engedhetett meg magának – tartották és vizelet-, valamint székletürítéshez használták számos kultúrában, jellemzően a 20. század közepéig, amikor is a beltéri víz- és öblítőhelyek megjelenése kiszorította azokat az otthonokból.

Persze néhány országban, így például Kína bizonyos vidéki területein napjainkban is használatban van a tárgytípus, ami egyébként meglehetősen régi időkre nyúlik vissza: az egyik legkorábbi ismert példája több, mint kétezer éves. Noha az edények alapstílusa meglehetősen hasonló maradt az évszázadok során, a kialakításuk azért némi változáson ment keresztül. Az éjjeliedények szinte minden olyan anyagból elkészültek, amelyek folyadék megtartására alkalmasak voltak, többek között ilyen a fa, a kő, a kerámia, a fém.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Az éjjeliedények többnyire kör-, néha pedig sokszögalakúak voltak, készülhettek fedéllel vagy anélkül, általában fogantyúval/füllel rendelkeztek, és a díszítetlen darabok mellett változatos dekorral is készülhettek, ez nyilván attól is függött, hogy ki használta és hogy mire. Mert egyes edényeket nem rendeltetésszerűen használtak: például a francia esküvői hagyományban jellegzetes ajándéknak számított a mennyegzői bili, a benne lévő ételekből, alkoholból az ifjú házasoknak pedig fogyasztaniuk kellett.

A dekorációs kedv és a humor sem kerülte el az éjjeliedényeket, aminek az lehet az oka, hogy a mindenki által használt, de nem annyira kellemes tárgyat (és vele együtt magát az emberi szükségletet) igyekeztek tréfássá tenni. Így a gyűlölt uralkodói portrék ábrázolásától kezdve a humoros képeken, feliratokon keresztül a zenélőszerkezettel kombinált változatokig széles a skála.

• 

• 

A felnőtt tárgyi környezet miniatürizált másaiként az éjjeliedények a babaszobákban is helyet kaptak. Nekem két ilyen kis porcelán bilim van, az egyik Retter in der Not [Megmentő a szükségben] felirattal, belül dúsan aranyozott, füles edény, a másik egy aquincumi porcelánjeggyel (Aquincum feliratú talapzaton kitárt szárnyú, fejét oldalra fordító stilizált sassal) ellátott, aranyozott peremszélű, gombás díszítményű bili, ugyancsak füllel és ugyancsak fedél nélkül.

• 

• 

A harmadik bili egy rajta ülő figurával együtt került kidolgozásra. A tárgy felirata Jó étvágyat, amely kívánság különös jelentést ad az ábrázolásnak, ugyanis a figura éppen a nagydolgát végzi. Bár ízléstelennek is tűnhetne, de inkább arról van szó, hogy a széklet ábrázolásának rútságát a felirat komikus helyzetbe hozza. Ez a pici tárgy ilyen módon egy tréfás kis alkotás.

Más a helyzet a századfordulós német porcelánpéldák esetében, ahol a geldenscheissensnek nevezett figurák ugyancsak a nagydolgukat végzik a bilibe, de belőlük csillogó pénzérme távozik, ahogy a nevük is mutatja. Ezek a tárgyak népszerű vásárfiáknak számítottak a maguk idején és szerencsehozó, jókívánság figurákként tekintettek rájuk, erre utal, hogy a végtermék pénz formájában érkezik. Emellett persze megmosolyogtató ábrázolások ezek is.

• 

• 

• 

A linkre kattintva elérhető egy videó egy kisebb kollekcióról.
https://www.pbs.org/wgbh/roadshow/season/17/myrtle-beach-sc/appraisals/german-potty-babies-ca-1900–201202A16/

Az aranypénzt kakiló alakra jó példa hazai közegből a Kiscelli Múzeum Kanális, kloáka, klozet – Budapest csatornázásának kultúrtörténete című kiállításához (2021. június 26. – 2022. január 9.) készült kiadványban közölt kép is, ahol az arany pénzérmét potyogtató alak rajza szerencsét és gazdagságot kíván.

Persze felmerül a kérdés, hogy egyébként mi köze van a szerencsének az ürülékhez (emberihez, állatihoz egyaránt)? Mert nemcsak akkor van hozzá köze, amikor arannyá válik, mint a fenti példáknál vagy mint a Terülj, terülj asztalkám című Grimm-mesében, ahol a szamár varázslatos módon aranyat kakil (vagy aranyat köp) az Adj aranyat, csacsikám! felszólításra.

Hanem akkor is köze van hozzá, amikor nem aranyként, hanem a maga valóságában érkezik. Például amikor madár pottyant ránk, vagy kutyagumiba lépünk, azt gondoljuk, hogy az a szerencse jele. Talán mert kicsi az esélye (a madárverziónak talán tényleg kevesebb), ezért ha mégis megtörténik, az jót jelent? Nem tudom. De vizsga előtt is gyakran kívánunk szerencsét “egy kalappal”. Még egy sor szólás-mondás eszembe jut, de most nem idézem ide, mert messzire vezetne, de azt megjegyzem, hogy néhány évvel ezelőtt a The Washington Post egy cikke (Your poop could be a literal goldmine of precious metals by Rachel Feltman, 2015) az emberi ürülék és a benne található fémek hasznosításának témájával foglalkozott.

Összességében egy teljesen hétköznapi dolog a nagydolog, de közben mégis zavarbaejtő, nem része a hétköznapi diskurzusunknak, kivéve, ha tréfa a célja. A gyerekek között ez igen népszerű. Egyébként meg kultúrafüggő a témához való hozzáállás, ami ráadásul koronként is változhat.

A katalán kultúra jellegzetes El Caganer, vagyis kakiló figurája például elmaradhatatlan része a betlehemi jelenetnek, és miközben a Háromkirályok az újszülött Jézusnak hódolnak, addig egy piros sapkás, letolt nadrágos alak éppen a dolgát végzi. A szent mellett megfér a profán is.

Szintén a katalán kultúra karácsonyi szokásához kapcsolódik a kakiló farönk, a Tió de Nadal, másként a Caga Tió. A gyerekek hagyományosan december 8-tól karácsonyig mindenféle finomsággal “etetik” az üreges farönköt, amit karácsony napján dallal kísérve, bottal ütögetnek (elvernek), mire az kiadja magából az ajándékokat.

Még hosszasan lehetne sorolni a példákat, tágabb kontextusban is, de azt hiszem, ez a téma, mint oly sok más is, kimeríthetetlen, és csak néhány apró bili kellett hozzá…

***