A sok karácsonyi “mit főztem, mit ettem, mit kaptam, mit vettem” – típusú FB poszt között olyat kerestem, ami inkább a “mit adtam”-ról szól, ami valódi, tartalmas, szerethető történet. Ezt választottam.
“EGY KARÁCSONYI TÖRTÉNET, RÉGI BABA ÚJ ÉLETE
Egy családi albumban van egy kissé homályos, apró fénykép, ami az 1960-as években készült. A képen egy mosolygós kislány egy babát tart a kezében. A játék új és szép, a kislány szereti, sokat játszik vele. Néhány évig. Aztán a kislány megnő, már nem babázik, és különben is költöznek. A baba szerencsére – és hála a kislány anyukájának – velük költözik.
Aztán eltelik ötven év. A baba a padláson lakik. A hideg telek és meleg nyarak, a por és a molyok, a múló évtizedek minden szempontból nyomot hagynak rajta.
Egy nap, a képen szereplő kislány – aki azóta már nagymama –, az egyik fiának feleségével beszélget és szóba kerülnek a régi játékok. Ekkor a nagymama lehozza régi babáját a padlásról. A baba rossz állapotban van. Egykori szőke hajzuhataga már a múlté, alvó szeme már nem csukódik, arca megfakult, ruhája elveszett, feje kettéhasadt.
Hogyan lehet rajta segíteni? Nem is kérdés: orvosi segítség kell. A nagymama a menye gondjaira bízza a babát, ami napokon belül be is kerül a Babaklinikára. A konzultációt követően kiderül, hogy azonnal meg kell kezdeni a kezelését, és a teljes gyógyulás heteket vesz majd igénybe.
Hetek? Az eltelt évtizedekhez képest persze semmiségnek tűnik, de mégis hosszú idő. A baba gyógyulását folyamatosan követi a fiatalasszony, és nagyon várja, hogy hazavigye végre a nagymamának a régi játékot. Végtelennek tűnő várakozás után egy nap telefont kap a klinikáról, hogy mehet a babáért.
Ez már a boldogság pillanata: a baba szemei szépen meggyógyultak, szőke haja régi fényével tündököl, új ruhája remekül áll rajta.
De vajon mit szól majd a nagymama? Örül majd neki, visszahozza neki a gyermekkor emlékét?
Elérkezik a szenteste. A fiatalasszony izgatottan a fa aláhelyezi a babát. Megszólal a karácsonyi csengő, lehet ajándékot bontani. A nagymama is észreveszi a neki szóló csomagot. Lassan bontani kezdi, lehull a selyemkendő és csillogó szemekkel ott ül a szőke baba, egy régi fényképpel és kíváncsian nézi a nagymamát. Aki nem szól, csak könnyezik, örömében.
Karácsony napján az egykori kislány – immár a gyógyult babájával – vidáman néz a kamerába. Ahogy egykor, azon a régi kis képen.”
***