Olvasni jó! sorozatomban mindig egy érdekes könyvet mutatok be nektek!
A választásom most egy olyan ifjúsági könyvre esett, amit először egy múzeumi könyvgyűjteményben láttam, aztán egy kedves ismerősömnél, mint családi örökséget, nemrég pedig sikerült nekem is szereznem egy példányt belőle.

Özv. Báthory Nándorné (1913): Tündérvilág a Városligetben című ifjúsági könyvét a Szent István Társulat adta ki Budapesten, illusztrációit a gödöllői művésztelepen élő művész házaspár, Nagy Sándor és Kriesch Laura készítette.

• 

• 

A százhét oldalas könyv tizenkét fejezetből áll és ugyanennyi egészoldalas képet tartalmaz, valamint fejezetenként fejléceket és körformába foglalt záróképeket. A fejezeteket szép iniciálék vezetik be.

• 

• 

A “tömérdek tündérség tarka láncfonalai”

Özv. Báthory Nándorné néven publikáló írónőnk (szül. Száhlender Ida (1864–1932), Tündérvilág a Városligetben című ifjúsági regénye a Kisdednevelés 1904-es számában (33. évf. 24. sz.) a Gyermekszépirodalmak között már névvel és címmel szerepel, de maga a könyv 1913-ban jelent (ahogy a borítón található évszám is mutatja), ezt követően pedig több könyvismertető is születetett róla. Az 1914-es Katolikus Szemlében (1. szám, 106 –108.o.) például a Könyvismertetések és birálatok között az alábbiakat olvashatjuk:

„A mostani karácsonyi könyvpiac legszebb ifjúsági műve tagadhatatlanul ez a munka, amelynek sikerében egyformán osztoszkodnak a finom tollú író, a könyv gyönyörű rajzainak mesterei, a Stephaneum nyomda és a kiadó Szent István-Társulat.

Báthory Nándorné, a mind szélesebb körökben megbecsült írónő, Maeterlink hatása alatt, de minden ízében magyaros érzéssel és ugyancsak önálló fölfogással pompás történetet írt, amelyet egy azon gyönyörűséggel fog olvasni nemcsak mindkét nembeli fiatalságunk, de a felnőttek és öregek is.

Almai Ferkó történetét beszéli el ebben szerzőnk, a vidékről Budapestre került kis gimnazista históriáját, aki keresztanyjánál a városliget közelében lakik s csakhamar megismerkedik ennek mirabiliáival, elsősorban a milleniumi kiállítás történelmi pavillonjával, majd az állatkerttel.

Kutyája révén (megjegyz. Pylades) az előbbi titokzatos lakójával Piringóval ismerkedik meg s szintén a vidékről fölhozott szarkája révén pedig, amely az állatkertben szóvitába elegyedik, ketrecbe zárt rokonságával oly titkok birtokába kerül, amelyekbe itt a főváros zajában még nem igen avattak be halandót.

S egy este Ferkó meglesi a tündéreket, amelyek az állatkert lakóival barátságot kötöttek s éjnek idején a Széchényi szigeten élik világukat. Ennek felelőtlen, de igen bölcs minisztere Álmos bácsi, más szóval Anonymus szobrának bronzalakja, aki este, amikor már a szigeten nem lábatlankodik ember, nagyot nyújtózkodik, ott hagyja lócáját s hatalmas láncokkal elzárja a szigetet, hogy a tündérek mulatságát ember meg ne zavarja.

A tündérek oltalma alatt nő fel Piringó, a történelmi palota római kori pavillonjának titokzatos lakója, akit csecsemő korában dajkája a városligeti tó vizébe ejtett, de a tündérek megmentették s a maguk módja szerint fölnevelték. Hogy, hogy nem, Ferkó megismerkedik Piringóval, s barátságát is megszerzi. Ennek révén tanúja lesz a tündérkirály lakodalmának és sok más csodás históriának, viszont Piringó az emberek világáról kap ránézve nem kevésbbé csodálatos értesüléseket Ferkótól.

Közben a történelmi pavillon tornyában tanyázó három kőóriás megirigyeli a tündérek vidám életét és hadat üzen nekik. A tündér király hamarosan mozgósítja seregét, amelyet azonban a kőóriások néhány lépésükkel is könnyen megsemmisítettek volna, ha Piringó, a tündérkirály apródja, Álmos bácsi tanácsára nem kér idejekorán a csillaglakó vadásztól segítséget. Ez senki más, mint Rudolf királyfinak a városligetben álló bronz alakja. A csillaglakó vadász három lövéssel leteríti a kőóriásokat s ezek zuhanás közben darabokban omlanak össze. Az esemény híre a fővárosban oly formában terjed el, hogy a szobrok a palota ormáról zuhantak le.

A keresztmama ekkor nem akarja többé megengedni, hogy Ferkó a városligetbe járjon sétálni. Ám ő cserkész létére meggyőzi arról, hogy semmi veszély nem fenyegetheti ott, de egyben elszólja magát.

S amikor keresztanyja faggatására elmeséli városligeti élményeit, az asszony azt hiszi, hogy a fiú beteg és félrebeszél. Csak amikor Piringó históriáját is megtudja, változik meg véleménye. Legjobb barátnéja, aki házában lakik, évek előtt szintén a városligeti tó tájékán vesztette el pólyás baba fiát, akit különösen azóta, hogy özvegységre jutott, szakadatlanul gyászol. Hát ha Piringó a fia? A keresztmama biztatására Ferkó magával hozza a tündérek pajtását, aki már rég tudatára ébredt ember voltának s Álmos bácsi és gróf Károlyi Sándor bronzalakjának tanácsára is emberek közé szeretne jutni. A tündérek megértvén, hogy kamasz koráig úgysem maradhat köztük, megható módon búcsúztatják. A gyászoló anya a Ferkóval hozzá látógató Piringóban csakugyan felismeri elveszett gyermekét s a tündérek neveltjéből «igazi fiú» lesz.

A tömérdek tündérség tarka láncfonalait művészi kézzel közéjük szőtt szebbnél-szebb erkölcsi tanulságok szövik át, amelyeken azonban sehol sem érzik a célzatosság. A rendkívül bájos mesét Nagy Sándor és neje odaadó szeretettel illusztrálta. A lendületes, vonalas rajzú képek gondos részletezéssel szorosan simulnak hozzá a szöveghez s az ebben fölcsillanó csodás elemet szinte mesés közvetetlenséggel és bámulatra méltó elevenséggel érzékítik meg. Nagy Sándor mint illuszrátor, freskófestő és mint a legkülönfélébb iparművészeti technikák tervező mestere, itthon és külföldön egyaránt már régen ismertté és becsültté tette nevét. Özv. Báthory Nándorné könyvéhez készült rajzai, amelyek csöndéleti részletein feleségének tündér ujjait ismerjük föl, legszebb ily fajta munkái, de általában grafikai művészetünk remekei közé sorozhatók. A Szent István-Társulat és a Stephaneum nyomda pazar köntöst szabott az író és illusztráló művészei remekéhez. Nehéz merített papiroson színesen nyomott iniciálék, tónusos alapon reprodukáló fejlécek, záróképek és képmellékletek díszítik a könyvet, amely régibb recenziók kedvenc kifejezése szerint minden szalon asztalnak is igazán pazar díszéül szolgálhat.” (Tarczai György)

***

***