Olvasni jó! sorozatomban mindig egy érdekes könyvet mutatok be nektek! A választásom most Alekszandr Szergejevics Puskin (1799 – 1837) orosz költő, író, drámaíró 1831-ben írt verses meséjére esett.
A „Mese Szaltán cárról meg a fiáról, a dicső és hatalmas Gvidon hercegről, meg Lebegyről, a gyönyörű cárlányról” című mese négyfelvonásos operaváltozatát –, aminek 1900-ban volt az ősbemutatója Moszkvában – Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov (1844 –1908) komponálta A. Puskin születésének 100. évfordulójára. Az opera legismertebb része a Dongó, amit itt meghallgathatsz. https://www.youtube.com/watch?v=pgLODq5URUo
A mese 1905-ben jelent meg önálló könyvben Ivan Bilibin grafikus fantasztikusan szép rajzaival, aki a „a nagy orosz zeneszerzőnek, N. Rimszkij Korszakovnak ajánlotta rajzait.”
A mese azzal kezdődik, hogy „három ékes hajadon fonogat a guzsalyon” és arról ábrándoznak, mi lenne, ha feleségül kérné őket a cár. Egyikük sütne-főzne, a másik szőne-fonna, a harmadik szép fiúcskát szülne neki. Ezt kihallgatja az éppen arra járó Szaltán cár és a kisebbik lányt feleségül kéri, és a nővéreit is a palotába hívja.
“Csacsogásukat kihallva állt ablakuknak alatta”
A lakodalom után az ifjú cárné máris gyermeket vár, két nővére azonban egyre csak irigykedik rá és amikor a cárt elszólítja a háború, gonosz tervet eszelnek ki. Levelet küldenek a cárnak, melyben azt írják, hogy „szült a cárné éjszaka, szörnyszülött a magzata”. A cár nagy haragra gerjed és futárral levelet küld haza, azzal az üzenettel, hogy várják meg őt, míg hazatér. Azonban a cár levelét a gonosz testvérek kicserélik és azt a „parancsot” teljesítik, melyet saját maguk találtak ki: a cárnét és kisfiát hordóba zárják és a tengerbe vetik.
“Fenn az ég csillaggal ékes, lenn a víz, hulláma széles”
Anya és gyermeke hosszú hánykolódás után egy lakatlan szigeten érnek partot. Megéheznek, ezért a nagy erejű gyermek vadászni indul. A tengerparton megpillant egy sas karmaiban kínlódó hattyút és lenyilazza a támadót. Ekkor megszólal a hattyú és elbeszéli, hogy ő egy elvarázsolt hercegnő, a cárfi pedig bármit kérhet tőle, amit csak kíván. A cárné és fia aznap éhesen aludni térnek és reggel, amikor kinyitják a szemüket, nagy csodát látnak: egy pompás várost, aranytornyú palotát. A fehér hattyú így üzen hát élete megmentőjének. A cárfi fejére korona kerül és megkapja a Gvidon nevet.
Egy napon Szaltán cár országából kereskedőhajó köt ki a lakatlan szigeten és gazdagon megrakodva indulnak is haza, Szaltán cárhoz, kinek az ifjú Gvidon üdvözletét küldi. A cárfi azonban egyre búsul, hogy nem láthatja apját, ezért a fehér hattyú ismét csodát tesz, szúnyoggá változtatja Gvidont, aki a tengert átrepülve eljut apja udvarába, ahol meghallgatja, hogy a lakatlan szigetről visszatérő kereskedők miként beszélik el Szaltán cárnak a sziget aranytornyú városát, Gvidon birodalmát. A gonosz testvérek és cinkosuk Babariha napamasszony azonban arra kérik a cárt, hogy ne higgyen a kereskedőknek és inkább nagyobb csodát mondanak egy fenyőágán ülő mókusról, ami aranymogyorót rágcsál, aminek „smaragdkő a belseje, s ez valóság, nem mese.”
“…huss! Repül, ahogy akar, a hajóig ér hamar…”
Szúnyog képében Gvidon dühbe gurul és jól megszúrja az egyik asszonyt, majd nagy búsan visszatér a szigetre. A kereskedők még két alkalommal keresik fel a szigetet, nagy csodákról számolnak be Szaltán cárnak, de a három gonosz asszony minden alkalommal nagyobb csodát mond. A fehér hattyú azonban minden alkalommal Gvidon segítségére siet, aki legyecske, majd dongócska formájában röppen be ismét Szaltán cár udvarába, akit azonban a gonosz beszéd mindig visszatart attól, hogy Gvidon cárfi szigetére hajózzon. Egy nap azonban mégis útnak indul, hiába próbálják visszatartani. Szaltán cár kiköt Gvidon szigetén, látja ám, hogy a kereskedők által elbeszélt csoda mindegyike ott van. Ekkor előjön Gvidon és az édesanyja. Szaltán cár azonnal felismeri hitvesét. „Csak nem ő az? Ő, valóban. Elakad lélegzete, két szeme könnyel tele. Hű párját magához vonja, néz menyére, néz Gvidonra. Roskadnak az asztalok, nagy lakomát csapnak ott.” A három gonosz asszonynak pedig megbocsájt Szaltán cár, de szélnek ereszti őket.
A mese magyarul is megjelent, olvassátok el, érdemes!
***