Olvasni jó! sorozatomban mindig egy érdekes könyvet mutatok be nektek! A választásom most a Paradise of childhood – A practical guide to Kindergartners című könyvre esett 1896-ból (!), ami Friedrich Fröbel életrajzát is tartalmazza.

• 

Friedrich Wilhelm August Fröbel 1782-ben született Türingiában egy evangélikus családban. Mélyen vallásos meggyőződése és gyermekkori tapasztalatai alapvetően meghatározták életét. Szülei tizenöt éves korában erdésznek taníttatták, a fiú két évig növényeket és fákat tanulmányozott, nagyrészt ebből az élményből (és amikor a berlini Királyi Múzeum ásványszakértőjeként dolgozott) Fröbel a természet megértését/szemléletét fejlesztette ki.

Nevéhez kötődik az első gyermekkert (1840, Kindergarten), valamint a fröbeli adományok (angolul Fröbel Gifts, németül Fröbelgaben) néven ismert eszközök és foglalkozások rendszere. Én most ez utóbbiakat mutatom be a könyv alapján.

Az első adomány: hat puha gyapjúgolyó együttese volt, mindegyik egy szálra függesztve.  A három fő labda piros, kék és sárga színű volt (elsődleges színek).
A többi három pedig ibolyaszínű, narancssárga- és zöld (vagyis másodlagos) színű volt, melyeket a három fő labda mindegyikének kombinációja vagy szintézise hozott létre. (vörös + kék = ibolyaszín; piros + sárga = narancssárga; és kék + sárga = zöld) → a gyermeket körülvevő világ alapvető fogalmainak bemutatására használták: a labda megragadása, lengetése, hengerelése, elrejtése, stb. során a gyermekek olyan fogalmakról tanultak, mint például az itt, az ott, a fölött, a jobb, a bal, a nagyobb és a kisebb.

A második adomány: fagömb, fakocka és fahenger egy keretbe helyezve → a látszólag egymással szemben álló és ellentétes dolgok szintetizálhatók vagy kombinálhatók: a gömb esetében az objektum minden oldala kerek, a kocka esetében minden oldal egyenes vagy négyzet alakú, ez a két látszólag ellentétes objektum a henger alakjában ötvöződik, amely mind sík, mind kerek oldalakat tartalmaz. Hosszú faszeget nyomva minden formába, a második adomány elemei pörgettyűkké váltak, a henger gyors forgatásával megjelent egy gömb képe.

A harmadik adományban a készlet egy kéthüvelykes kocka volt, nyolc, kisebb, egyenlő méretű kockára osztva. A negyedik adomány szintén egy osztott kockatömb volt, ami hosszúkás elemekből állt. Míg a harmadik adományban olyan elemek voltak, amelyek magassága, hossza, és szélessége megegyezett, addig a negyedik adomány hosszúkás elemei kétszer olyan hosszúak voltak, mint szélesek és kétszer olyan szélesek, mint magasak.

Az ötödik és hatodik adomány képviseli a harmadik és a negyedik „kiterjedést”. Fröbel fatömbjei radikális újítások voltak a játékszerek történetében. Azt kérte a gyermekektől, hogy ne utánozzák a körülöttük lévő világot, hanem az építőelemeket használják fel saját struktúráik létrehozására.

A hetedik adomány, a parkettamunka, már átmenet az absztrakt felé.
A parketta öt különböző formájú, élénk színű fa- vagy kartondarabból (négyzet, egyenlő és nem egyenlő oldalú derékszög, egyenlő és nem egyenlő oldalú háromszög) állt.

A parkettával, valamint a kivágós (tizenharmadik adomány), a szövős (tizennegyedik adomány), és a hajtogatós (tizennyolcadik adomány) készlettel a gyerekek megtanulták „a forma és a tisztaság szimmetriáját, és
a végtelen változások örömet szereznek a képzeletnek és felébresztik az intelligenciát és a magasabb szintű megértést.”

A további Fröbel-adományok a vonal, a minta, a szín és szerkezet további aspektusaival foglalkoznak: a nyolcadik adomány a pálcikás kirakós; a kilencedik adomány a körkörös minták kirakója; a tizedik adomány a rajzot vonta be; a tizenegyedik adomány rajzot vagy nyomtatást inspirált az előre kinyomtatott rácsok alapján; a tizenkettedik adománynál a gyerekeknek varrni kellett rácsos mintákat vagy a kártyákon lévő tárgyak képét. Az tizenötödik, tizenhatodik és tizenhetedik adományok lényegében a korábbi tevékenységek változataiként értelmezhetőek.

A további ajándékok közül a legfontosabb a Peas Work (borsó-munka) nevű tizenkilencedik adomány volt, amely egyszerű építőjáték (Tinkertoy) rendszer volt, amely borsót vagy parafa golyót és kicsi fapálcát használt. A pontokat és vonalakat a fröbeli adomány olyan térfogatformákba rendezte, amelyek a gyermekek által létrehozott struktúrák és tárgyak csontvázát alkották. A Peas Work briliáns módja volt annak, hogy a gyermekeket bevezesse az alapvető technikai elvekbe.

A huszadik adomány, az utolsó, a kötetlen formájú modellezés volt agyag vagy méhviasz felhasználásával. Ez az adomány lehetővé tette a gyerekeknek, hogy teljesen rugalmas formával dolgozzanak és bármilyen alakot készíthessenek.

Érdekességként megjegyzem, hogy több művészről is tudható, hogy munkásságában meghatározó élmény volt az óvoda és a fröbeli adományok rendszere. Közülük most Frank Lloyd Wright (1867–1959) amerikai építésztől idézek, aki az önéletrajzának egy figyelemre méltó részében így emlékezett: „A philadelphiai kiállításon (megjegyz.: 1876), egy városnézéssel töltött napon anya felfedezte….Az óvodát! Meglátta az adományokat a kiállítás épületében. A színes papírszalagok, fényes és matt, rendkívül lágy, ragyogó színeit. Aztán jöttek geometrikus játékok bájos kockás kombinációi! A borsóból és gömbökből épített figurák. A sima formák, amelyekkel építeni lehet, és az érzékelés, ami soha nem hagyja el az ujjakat: az érzéssé váló forma.”

***