Születésük és leginkább életben maradásuk ténye sikersztori volt a maga idején, létezésükkel pedig rengeteg pénzt kerestek….másoknak.  

Igen, a Dionne-ikrekről van szó, akik 1934. május 28-án, a kiírt időpont előtt két hónappal születtek Callander mellett, Corbeil falu közelében (Ontario állam, Kanada) levő kis farmon Oliva Édouard Dionne és Elzire Dionne gyermekeiként. Mind az öt kis jövevény lány volt: Yvonne, Annette, Cécile, Émilie és Marie, és mindannyian megérték a felnőttkort, ketten közülük, Annette és Cécile máig is élnek.

A helyi lap szerkesztőségében csengett a telefon, s egy férfihang aggódva kérdezte: ha egy helyett öt bébi születéséről kíván hirdetést feladni az újságban, az sokkal többe kerül?

Ötöt mondott?

Igen.

Ötöt egyszerre, tehát — ötös ikreket? — kérdezte izgatottan a szerkesztő.

Igen, ötös ikreket!— felelte a hang a vonal túlsó felén, mint kiderült: Oliva Dionne, az újdonsült apa.

Ha a hír igaz, akkor önnek, uram ez a hirdetés egy centjébe sem kerül! — felelte a szerkesztő.

A kislányok születésekor a Dionne-házaspárnak már volt öt gyermeke, és a felmerülő rengeteg költség az immár tízgyermekes apát egy ügynök ajánlatának elfogadására sarkallta. Három nappal a gyermekek születése után ugyanis Oliva Dionne szerződést kötött egy amerikai ügynökkel arról, hogy az éppen megrendezésre kerülő chicagói világkiállításon bemutatják a gyermekeket a nagyközönségnek, amint már utaztathatóvá válnak. (Megjegyz.: Abban az időben nem volt szokatlan, hogy az úgynevezett “inkubátoros csecsemőket” vásárokon és más kiállításokon mutatták be.)

Az apa jó pénzt remélt ettől a lehetőségtől, de mivel a felesége nem írta alá a szerződést és általános felháborodást okozott maga a hír is, az apa visszalépett a szerződéstől, mire a vállalkozó beperelte és egymillió dollár kártérítést követelt. A törvényszék azonban a keresetet elutasította. Dr. Allan Roy Dafoe, a gyermekek szülészorvosa pedig rávette a Dionne-házaspárt, hogy a gyermekek nevelését egy bizottságra bízza, illetve maga az ontariói tartományi kormányzat is megvonta a szülők felügyeleti jogát.

A magyar sajtó rendszeresen cikkezett az ikrekről, az olvasók tudhatták, hogy a kislányoknak jön a foga, hogy hogy állnak a beszédfejlődésben, hogy mikor lesz az elsőáldozásuk, de leginkább azt lehetett tudni, hogy mennyi bevételt hoz az öt kislány elsősorban a szülővárosának, de összességében a kanadai kormánynak azzal, hogy turisztikai attrakcióvá, látványossággá tették őket.

A városba tömegesen érkező látogatók miatt például újabb benzinkutak, szállodák, éttermek, üzletek nyíltak, kibővült a vasútállomás és a befolyt adók jelentős gazdasági fellendülést jelentettek a korábban jelentéktelen kis településnek.

A kislányok képével, nevével fémjelzett vagy az általuk ihletett termékek (pl. képeslapok, fotók, naptárak, könyvek, gyermekruhák, bébiételek, játék babák és még megannyi más) hirtelen nagy mennyiségben jelentek meg a piacon.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Hovatovább dr. Dafoe kórházánál még az udvarról származó kavicsot is árusították, amit elsősorban gyermektelen, meddő asszonyok vásároltak.

Miután a kislányok gondozását először a Vöröskereszt, majd az állam átvette a szülőktől, egy külön az ő gondozásukra kialakított gyermekotthonban éltek dr. Dafoe orvosi felügyelete alatt (Dafoe Hospital), ahol szigorúan meghatározott látogatási időben, kezdetben belépődíj megfizetése mellett kígyózó sorok várták, hogy megfelelő távolságból nézhessék a játszótéren játszó kicsiket. És hogy a látványon kívül a látogatók kapjanak még valamit a pénzükért, a gyermekotthon körül valóságos park épült, amit csak ”Quintland” néven emlegettek. (quint=ötös, ötöd; land=föld, vidék; quintuplets=ötösikrek)

Mivel kislányokat láthatóan zavarta, hogy a látogatók nagy ujjongásban törnek ki, valahányszor meglátják őket, ezért egy idő után a nevelők a látogatókat egy elkülönített épületbe vezették, ahonnan sötétített üvegen át nézhették a továbbiakban az ikreket.

Ahogy egy hazai újság fogalmazott 1936-ban: „A klondikei aranyásó-roham nem volt izgalmasabb és jövedelmezőbb, mint az ötös ikrek iránti mohó érdeklődés.” (Megjegyz.: 1936 és 1943 között hárommilliónál is többen látogatták meg a gyerekeket!)

Egyébként a szülők és az ikrek további testvérei is csak megszabott időben, hetente egyszer látogathatták a kislányokat, noha a gyermekotthon szomszédságában laktak, az út túloldalán.

Ami a kislányok jövedelmét illeti, létezett egy bankbetét, ahová az általuk keresett pénz befolyt, például olyanformán, hogy a fényképüket tápszerek, gyümölcslevek, tejek reklámozására használták és a fotójogokat megszerző szervezet a közzétett fényképek után nyereségrészesedést fizetett nekik vagy például mert filmgyár szerződtette őket.

Az újságok beszámolója szerint például az Alexander Co. babagyár 25.000 dollárt, a McCormack Ltd. biszkvitgyár 10.000 dollárt fizetett azért, hogy tömegtermékeiket a kislányokkal fémjelezve (nevüket felhasználva) árulja.

• 

• 

Ilyen módon a kislányok finanszírozták az épületet, amiben éltek, az őket ellátó személyzetet (az orvost, a házvezetőnőt, a szakácsot, a nevelőnőt, a szobalányokat, a tanítókat, az őrt álló rendőröket), a ruházkodásukat, az élelmezésüket, és a szüleiknek havonta megállapított összeget, akik egyébként maguk is bevételre tettek szert, többek között autogramok árusításából.

Úgy tűnt, hogy a lányok nagykorúságukra dollármilliomos lesznek. 1940-ben azonban már arról szóltak a hírek, hogy rosszul megy a kanadai ötös ikreknek. A háború miatt csökkent az idegenforgalom, ennek a hátrányait pedig megérezte az ország, a város, a gyerekek nevelői, az érdekeiket képviselő ügyvédek.

A kislányok kilenc éves korukig maradtak a számukra épített gyermekotthonban, azután a kanadai kormány visszaadta őket a szülőknek. Azonban a lányokra nem a boldog családi élet várt. Beköltöztek abba a tizenkilenc helyiségből álló házba, amit az ő bankszámlájukon összegyűjtött pénzből megépíttetett az apjuk; szeretniük kellett azokat az embereket, akikkel korábban nem éltek egy fedél alatt, márpedig a szüleik és akkor már hét (később nyolc) másik testvérük mindannyian idegenek voltak számukra és azok is maradtak.

Az újsághírek persze más képet festettek és az egyesített boldog család idilli oldalát tárták az olvasók elé, miközben a testi és lelki bántalmazás a lányok számára a hétköznapok részét jelentette hosszú éveken át. Mire nagykorúságukat, a 21. életévet betöltötték, addigra egyikük, Émilie, sajnos betegségben elhunyt.

1965-ben James Brough szerző, az akkor már csak négy nővérrel együttműködve írt egy könyvet, We were five (Öten voltunk) címmel, amiből megismerhető, hogy milyen életük is volt igazán. Magyar nyelven Egy család titkai – A világhírű kanadai Dionne ötösikrek gyermekévei címmel jelent meg egy könyv, ami ugyancsak rávilágít a gyerekekkel szemben elkövetett visszaélésekre.

• 

• 

Napjainkban már csak ketten maradtak, akik elmesélhetik történetüket.

Video Archives

TUDOD-E?

*A kanadai kislányok születése előtt egy évvel, 1933-ban Magyarországon, a bajai közkórházban Reszkof Márton bácsbokodi napszámos felesége, Kunszt Mária ötösikreknek adott életet, de sajnos mind az öt kislány: Júlia, Teréz, Katalin, Erzsébet és Éva elhunyt a születésüket követő órákban, napokban (Az Est, 1933. 24. évf. 252. sz.).

*1952. május 18-án a kaposvári Csordás családban négyes fiúikrek születtek. A korabeli politikai közeg csak állami gondoskodás mellett látta biztosítottnak egészséges fejlődésüket, ezért három évig a főváros Völgy utcai gyermekotthonában nevelkedtek, majd azután térhettek haza, Nagytoldipusztára. A fiúk életének eseményeit a Filmhíradó és az MTI folyamatosan követte és tudósította.

***