A “Door of Hope“, azaz a “Remény Ajtaja” nevű misszió 1901-ben nyitotta meg a kapuit Sanghajban azzal a szándékkal, hogy menedéket nyújtson a fiatal kínai leánygyermekeknek.
Kínában a konfuciánus hagyományokért folytatott küzdelem és a modern világba való átlépés elleni tiltakozás közepette néhány misszionárius érdeklődése a kínai leánygyermekek sorsa felé fordult. A misszionárius hölgyeket megdöbbentette a nem kívánt leány csecsemők megölése, a fiatal lányok korai férjhez adásának gyakorlata, a női lábak elkötözésének hagyománya, a lányok és fiatal nők elrablása és szolgaként való eladása, illetve ágyasként és prostituáltként való dolgoztatása. Ezeken a körülményeken felháborodva öt különböző protestáns háttérrel rendelkező nő – egy episzkopális, egy baptista, egy metodista és egy presbiteriánus egy kínai misszionárius nővel együtt – úgy határozott, missziót nyit, hogy biztonságos menedéket nyújtson és edukálja a fiatal lányokat, akik írni, olvasni sem tudtak.
A Door of Hope misszió utcaképe 
A protestáns hátterű misszió kevés anyagi támogatást kapott az egyházaktól, elsődleges finanszírozási forrását olyan jótékonysági csoportok adományai jelentették, mint a sanghaji Rotary Club, az Amerikai Nők Klubja, a Sanghaji Városi Tanács és a sanghaji lakosság. A misszió tevékenysége egyetlen bérelt házban kezdődött, majd öt különálló otthonnal bővült (Fogadóotthon, Elsőéves otthon, Ipari tanoda, Gyermekmenedék, Szeretetiskola, Szeretetkórház). A legtöbb lány körülbelül két évig maradt a misszió kötelékében, önbecsülést és olyan készségeket szerezve, amelyek önfenntartóvá tették őket.
A misszióban a lányokat olvasásra, írásra, matematikára tanították, valamint a személyes higiénia ápolására. A lányok megtanultak varrni és hímezni, az első kihívást pedig az jelentette mindannyiuk számára, hogy el kellett készíteniük a ge ba-nak nevezett, összeragasztott szövetdarabokból álló textilt, amit főleg cipőtalp készítésére vagy ruházat béléseként használtak.
https://www.selvedge.org/blogs/selvedge/going-going-ge-ba
A misszió első évében a fiatal lányokat megtanították azoknak a babáknak öltöztetésére, melyek azután a Door of Hope mission doll, vagyis a Remény Ajtaja misszió(s) baba néven váltak ismertté.
A babák öltöztetéséért a lányok pénzt kaptak, de ami még fontosabb, közben megtanulták értékelni kínai örökségüket és büszkének lenni rá. A babafejeket helyi fafaragók készítették körtefából, egyes babáknak pedig – az 1914 után készülteknek – a karjuk, lábuk, cipőjük is faragással készült. A faragott fejeken megfestették a hajat, a szemeket, a szemöldököt és az ajkakat. A fejek között nincsen két egyforma, mindegyik egyedi.
A faragott részeket a kitömött szövettestekhez rögzítették és a babákat a kínai nép hagyományos viseletét tükröző ruhákba öltöztették. A babák öltözetét teljesen kézzel készítették apró, gondosan kivitelezett öltésekkel. A felsőruházat nagy részét le lehetett venni, alatta fehér pamut alsóneműt viseltek a babák.
A babák mérete 16 és 30 cm körül mozgott, attól függően, hogy gyermeket vagy felnőttet ábrázoltak. A korai babák általában valamivel magasabbak, mint későbbi társaik.
A Door of Hope babák többnyire jelöletlenek, bár néhányuk címkéjén a következő felirat szerepelt: N.E. Branch Women’s Foreign Missionary Society. A külföldi babák importálásával foglalkozó amerikai vállalat, a Kimport pedig a saját címkéit szerepeltette az általa importált és értékesített babákon, melyek közül 25 típus jelent meg a hirdetési katalógusokban és képviselte a kínai élet változatos keresztmetszetét.
Egyes becslések szerint legfeljebb 50.000 baba készülhetett a misszió működésének keretében. Ezek a babák sokfelé eljutottak a világban, köz-és magángyűjtemények megbecsült darabjait jelentik.
***